2024. február 11., vasárnap

2024/1. A postán rendelt japán feleségek története

 Könyvklubunk 2024-es tematikája A történelmi igazságtalanságok lesznek, ennek első része Julie Otsuke: Buddha a padláson című lett. Olyan történelmi helyzetekkel akarunk megismerkedni, ami nem kap olyan sok visszhangot, de mégis fontos lenne róla tudnunk. Mivel új témába kezdtünk, először is a történelmi regényről beszélgettünk.

Milyen is egy jó történelmi regény? 

  •  hiteles
  • legyen benne olyan szál, amihez kötődni tudunk
  • szereplőknek lehessen drukkolni
  • újdonságot mondjon
  • források legyenek, amire támaszkodhatunk
  • ne legyen szájbarágós
  • izgalmas regény legyen
  • atmoszféra 
Ekkor felmerült, hogy mit nevezünk egyáltalán történelmi regénynek? Csak amik valós történelmi személyekről szóltak, ami dokumentalista jellegű? Fontos, hogy ne csak egyoldalúan mutassa be az eseményeket a könyv. 

A Buddha a padláson tehát történelmi regény? Mit tanultunk belőle? 



Igen az, tényszerű. Pearl Harbor után az összes japánt áttelepítették, attól függetlenül, hogy bűnös volt-e? Pedig hány évvel azután történt ez, hogy megérkeztek az USA-ba, a gyerekeik már amerikaiaknak születtek. keményen dolgoztak, szinte minta-állampolgárok voltak, mégis szívszorító, hogy így jártak. 
Felmerült a kérdés, hogy mit várunk a bevándorlóktól? Azt, hogy beilleszkedjenek vagy a hagyományaikat őrizzék? Ha önként vándorolt ki, akkor egyénként ment ki a jobb élet reményében, mégis az elől szöktek, ahová kerültek. Egyáltalán nem lett jobb életük. A közösség és az egyén összeütközött, mégis egy közösséget alkottak a kívülállók szemében, de nekik is össze kellett tartaniuk. 

Hol a felebaráti szeretet? Nehéz elképzelni ezeket a korlátozásokat, mert közben hetek teltek el. Mint a lassan forralt vízből a béka sem ugrik ki. 

Az utolsó fejezet

Az eltűnések. Írói szemszögből zseniális húzás, hogy a fejezetből eltűntek a japánok. Szomorú, ahogy halványultak az emlékek, és a végére már abban is kételkedtek, hogy tényleg éltek-e köztük egyáltalán. Mindez pedig relatív rövid időn belül. 

A számomra legmaradandóbb idézet már az első fejezetben elhangzik: 
Tudja egyáltalán valaki, hogy itt vagyok? 

39. old.

Az utolsó fejezet pedig gyomorba vágóan reflektál arról, hogy nem. 

Az elbeszélésmód (TSZ/1) 

  • egyáltalán nincs párbeszéd
  • tömény információt kapunk, így hiába rövid a könyv, lassan lehet csak haladni vele
  • szenvtelen stílus: száraz tények
  • gondolatritmus
  • amerikaiakról E/3 -ban, személytelenek
  • nincsenek személyek
  • amikor elkezdődik a kitelepítés, onnantól vannak amerikai nevek
  • egyetlen fegyverük van: a hallgatás
  • csupa kijelentő mondat
  • megrázó, de így tudta elmondani mindenki sorsát
  • befogadhatatlan sorsok, egyénként nem is lett volna ilyen megrázó 
  • tömény
  • érdekes stílus, úgy meséli, mintha egy közösségből bárki lehetett volna
  • osztozik a másik sorsában
  • megható volt, mennyire japán: kollektivizmus
  • E/2 néha beszúrva a szövegbe dőlt betűsen, mintha kiszólna a szövegből
  • megdöbbentő és szívszorító
  • idegenül hatott
  • leróni a tiszteletet

Mire utal a cím?

  • mosolygó Buddha a jólét jelképe
  • láthatatlanság
  • nem akarják a szégyellt hagyományt magukkal vinni
  • nem élhették meg a saját identitásukat
  • remény, hogy visszatérhetnek? 
  • kollektív tudat

Tetszett/nem tetszett? Miért?

  • A stílusa és a témája nem, de tanult belőle. Nem kedveli a nők megaláztatásáról szóló könyveket. 
  • Megrázó, bravúrosan megírt könyv. Nagyon tetszett.
  • Új téma, a stílus megrázó. Értékeli.
  • Tetszett, jól tudott haladni vele. A téma és a cím kezdetben elrettentő volt, egyénileg biztos nem választotta volna ezt a könyvet.
  • Tetszett, érdekes alkotás.
  • Tetszett, de nagyon megdöbbentett.
  • Tetszett a könyv, de a stílussal bajban volt. külseje is tetszett. Azt jelképezi, hogy ha valami eltörik, azt aranyporral összeragasztják, hogy értékes legyen. Ez egy keleti művészeti ág, mert náluk a sérült tárgy elviselhetetlen. 
  • Tetszett, jó a fordítás is.